A Gyékényes és Vidéke Lokomotiv Horgászegyesület fóruma.
  • Szevasztok!

    Csaba!

    Grutálálok a fiadnak a szép eredményhez,kivánok neki további sikereket a versenyhorgászatban!:-)

    Misó

    16 óra mulva indolok:-))))
  • Csao Mindenki!

    Most egy kicsit dicsekedni fogok. Tegnap voltunk Szerecsenyben az Energo Team országos ifi döntőjén, és a fiam a 42-43 induló közül a 8. lett. Erre a versenyre az ország egész területéről minden nevezett tó első helyezetje kvalifikáltatta magát, és itt sikerült a Bencének ezt az eredményt elérnie. Baromi büszke voltam rá. Minden leendő és jelenbeli apának kívánok hasonlóan jó és szívmelengető pillanatokat.


    Csaba
  • Én csak 32 óra múlva indulok el, de megvárlak ott...
    :-)))))))))
    Jeszy afittipaldi
  • Szevasztok!

    29 óra múlva elindulok gyékényesre:-))))))))))))


    Misó
  • Helló !
    Az a helyzet, hogy a két heti távollétemhez az utóbbi napokra annyi munkahelyi teendő jut, hogy biztosan fáradtan érkezek majd, lesz mit kipihennem, főleg, ha még ott is fáradt leszek a sok halas teendőm miatt... Ja, és az időjárás várhatóan még kegyes lesz a hétvégén hozzánk, így a strandon is nyomjuk a csúszdát, így szinte a melóból indulunk Gyékényesre ! Mindegy, a lényeg a lényeg, csak már ott járnánk !!
    Úgyhogy, kék, nem kék, fáradt, nem fáradt, megyünk, mint a szélvész...
    Jeszy
  • Jeszy! Az pedig nem kék, hogy fáradt legyél!

    Csaba
  • Szevasztok!

    Hupikék törpike:-)))))))))


    Misó


    Baker!,még mindíg van 5 nap.
  • Csak nehogy fordítva rakjam be, mert akkor nagyon fáradt és kék leszek...
    :-))))
    Jeszy
  • Van ötlet!
    Nyomjad az alvást indigóval:-))
    Misó
  • Várjál már !
    Akkor nekem mennyit kéne aludnom, hát vagy 18-at, akkor...
    :-)))))
    Jeszy akinaponta3atalszikezután
  • Csináljuk azt,hogy aludjunk itthon hatot,hátha ott nem birunk aludni 1.-et sem mert nem hagynak a halak:-))))

    Misó
  • Tolj ki a világgal, csapd be magadat és csak 2-őt aludj !!
    :-)))))))
    Jeszy
  • Szevasztok!

    6-ot kell még aludni,és ..................


    Misó
  • Már bánom, hogy nem hamarabb megyünk... Egy jó gyékényesi versenyben benne lettem volna...
    :-((
    Jeszy
  • Mindenkinek !

    Értesítem a horgásztársakat,hogy az egyesületünk halfogó versenyét 08/20-án 8.30-tól
    11.30-ig tartjuk a közuti 2-es tónál. Nevezés előtte 7.30-tól. Nevezési díj nincs.
    Felnőtt horgászok kettő bottal,mig az ifjuságiak egy bottal horgászhatnak. /Nincs kikötve,hogy úszós,vagy fenekező szerelés./

    Minden horgászt várunk e nemes vetélkedőre. Az első három hely lesz dijjazva,ugy felnőttnél,mint ifiknél is.

    Üdv.Mogyorósi István
  • Szia Cady !
    Örülök, hogy nem adtad fel, sajnos ez a víz már csak ilyen, egyszer majd biztosan beindul Neked is !
    Különben a C szeki tényleg szép, de persze emberi szemmel, a halak biztosan másképp értékelnek...
    Eetleg, ha leírnád részletesebben a próbálkozásaidat, mivel, hol, hogyan... Ugye, nem kérek sokat ??
    :-))
    Üdv:
    Jeszy
  • Sziasztok !

    Mi újonc gyékényesi próbálkozóként nem tudtuk valóra váltani azt az álmot amiért valójában oda mentünk.Egy hetet töltöttünk a C/6-ban próbálkoztunk mindennel ami csak létezik de a nagy hal elmaradt nem csak nekünk de több kedves szomszéd horgásznak is.Talán a 40-fokos hőség vagy csak egyszerű szerencsétlenség a hely nem ismerete nem tudom. Talán tudunk másoknak hasznos infoval szogálni a C-ről és a szemközti sziget oldalról.Mindezek ellenére a hely maga gyönyörű és mindenkinek ajánlom, én is tervezem a következő utat annyira jó hely!
  • Szevasztok!


    csak 28 nap és elkezdődik egyik legjobban várt bojlis turám:-)))

    Misó
  • Itt ezen az oldalon , jobbra fennt szereplő személyektől kérhetsz csónak , napijegy és egyéb ügyben telefonos segítséget. Mogyorósi úrtól, Horváth Tónitól is akár...
    Szerintem tudnak is segíteni...
    Sok sikert és én is kíváncsian várom az eredményeket...
    Üdv:
    Jeszy
  • Csao OakmE!

    Most már értem, köszönöm szépen. Görbüljön Neked, és a beszámolódra feltétlenül számítunk!


    Csaba
  • Sziasztok! Ismét köszönöm a gyors reagálásokat!

    Csaba: nem a szigeten fogok horgászni hanem a házaknál, én úgy értettem, hogy ha szemben a szigeten fogtak már nagyot, akkor biztosan lehet ott a környéken is halacska és elő lehet őket csalogatni kellő etetéssel. Múltkor lemotoroztam a tóhoz és a ha jól emlékszem (és ha jól mértem fel) akkor sziget és a faházak közötti rész kb. 300-400m lehet. Oda viszont át is lehet húzni : ))) Csak nehogy megfogjuk egymást valakivel a szigetről : )))

    Jeszy: Csónakbérlésben lehet, hogy szükségem lenne egy kis segítségre, mert úgy néz ki jelen pillanatban, hogy van egy vizibikli amit "lehet" hogy tudunk használni. Tudnátok esetleg egy telefonszámot adni, ahol érdeklődni lehet?. A harcsázást most szeretném én is elkezdeni mívelni : )) és úgy érzem ez egy jó kis próba lehet. A vízfelszíni módszert fogom kipróbálni, a kuttyogatáshoz sajnos nem értek. Elsősorban bojlizni szeretek, de ha már egyszer eljutok oda, akkor megpróbálom azt is. Erről a tóról csak jókat lehet hallani.
    OakmE
  • Hali OakMe !
    Ne szomorkodj, nincs okod rá ! A "C" szektor se lesz rosszabb, mint a másikak, sőt , ha jól tudom, az a rész a legmélyebb része a tónak, így feltételezem, hogy számtalan haltanya, harcsafészek lapul a mélyben ! Nem véletlenül van ott a búvárbázis... A szigetet illetően azonban van egy rossz hírem, a nagy halakat és úgy általában a szigeti bojlisok a veled szembenlévő sziget túloldaláról szedegetik ki, persze ez nem azt jelenti, hogy azon a részen kuka a víz !! Sőt, nézd a jó oldalát, az "A" és a "B" szektorok a favoritok, ahol rengeteg horgász, rengeteg helyet etet rengeteg etetőanyaggal, míg ezekszerint a "C" szektor csendesebb, nyugisabb.... Ne hidd, hogy a hal nem találhatja meg a te etetésed !
    A csónak valóban szokott járni a nyaralóhoz, ezt tisztázd és kérj segítséget, akár itt is, hogy legyen, mire jössz, az tuti, hogy fog kelleni !
    A harcsázást nem művelem, de tapasztalom, hogy a "vízkalapálásos" és a vízfelszíni élőhalas módszerrel próbálkoznak.
    Ahol én vagyok, tőlem kb. 50 méterre lakik a tavalyi nagyharcsa ( a képekben láthatod 80,5 kg, igaz nem ő van a fotón, hanem a Tóni ) elejtője ( Bedő Zoltán ) és , ha jól emléxem, a "C" szektor környékén vagy a nagy sziget túloldalán csalta horogra azt...
    Egyelőre ennyi jutott eszembe, üdv:
    Jeszy
  • Csao OakmE!

    Harcsázó helyet biztosan találni fogsz, ha csónakázól a sziget körül, a helyeket illetően a Jeszy már nyilatkozott régebben itt a fórumon, hogy kidölt, belógó fák, benyúló kis földnyelvek, kis öblökben biztosan lehet portyázni. Azt írod, hogy láttál a szigeten fogott nagy halakat, ezért nekem v.mi nem világos. Te a szigetre mész, vagy fogalmazási hiba volt, vagy a parton fogsz lakni, csak a szigetről akarsz horgászni?
    Csónakhoz hozzá lehet jutni, de a legtutibb az lenne, ha a házhoz biztosítanák, mert ezen a tavon anélkül boldogulni, szinte lehetetlen. A szigetről persze lehet nagyon szép halakat fogni, alapos feltérképezés, gondos etetés, és kellő türelem eredményeként. Sok sikert, és ha v.mi olyan van amiben tudunk segíteni, akkor uccu neki!


    Csaba
  • Köszönöm a gyors válaszokat!
    Be kell valljam egy kicsit elszomorodtam, mivel azt hittem, hogy ezen a részen is van valamennyi tapasztalatotok. Sebaj, azért próbálkozok. A fényképek között láttam azért a szigetről fogott példányokat, bár nem tudom, hogy melyik oldalán lehetett. Azt hallottam ismerősöktől, hogy a búvárbázis környékén vannak szép nagy harcsák meg pontyok. Harcsázásra nincs valami tippetek, rablásokat nem látott valaki azon a környéken? Vagy fészkeket merre érdemes keresni? Nem tudjátok, hogy van-e lehetőség csónak bérlésre? Mivel eddig még nem derült ki, hogy van-e a házhoz vagy sem.
  • Szia OakmE!

    Valóban egy kicsit beletenyereltél, mert ezen az oldalon a C szektoról szinte semmit sem hallani. Nagyjából én is azt tudom javasolni, mint Jeszy, hogy tapogatozás és érdeklődés, akár a helyszinen is. A bojli izével kapcsolatban pedig azt tudom javasolni, hogy egyik boton az egyik, másikon a másik íz,.....a többit tudod. Nekem inkább a májas, halas, füszeresre volt jobban mozolódás, de ez semmit nem jelent, mert ez sem volt valami mindentelsöprő roham. Szóval a puding próbája ................! Sok sikert Neked! De a tigrismogyit, kukoricát, és etető magvakat, ne felejtsd otthon.


    Csaba
  • Szia OakMe !
    Ha jól értelmeztem, akkor a "c" szektorba mész, ott nincs tapasztalatom. Ám általánosságban javaslom, hogy ne csak a bjlira alapozz ! Vigyed a jól bevált magokat is !
    A taperázás nélkül nem hiszem , hogy menni fog a helyek keresése, maximum, ha már valaki előtted kikereste a töréseket és ki is bójázta, akkor elég ezeket ellenőrizni. Véleményem szerint az édes golyó jobban fog működni, bár én személyszerint ezt preferálom mindig, így biztosan meg fogom osztani a véleményeket! Próba cseresznye...
    Különben pedig olvasgass itt, pár horgász leírta a gyakorlati tapasztalatait, abből tudsz következtetéseket levonni !!
    Üdv:
    Jeszy
  • Sziasztok!

    Jövő hét elején megyünk barátnőmmel Gyékényesre horgászni és bojlizni is szeretnék. A nagyszigettel szemben lévő kisházak egyikébe, ha a partról nézzük a szigetet, akkor a jobb oldali részre. A kérdésem az lenne, hogy mit tudtok arró a környékről. Sóderes az alja végig, vagy iszapos? Mennyire mélyül a tó azon a részen, meddig érdemes behúni a horgokat kb., lehetnek-e ott padok amit érdemes megkeresni? Sajnos radart most nem tudok vinni ezért kénytelen leszek taperázni egy kicsit, de talán ti tudtok segíteni leszűkíteni a kört : ))
    Továbbá ilyenkor július - augusztus környékén Gyékényesen az édes vagy a büdös bojli eredményesebb?

    Üdv:
    OakmE
  • Szevasztok!


    Szia Sebőce!

    Gratula a fogásokhoz! A gigant bojlirol annyit tudok,hogy az alapmixból víz hozzáadásával bojlit lehet készíteni,nem kell hozzá tojás,hogy a gyáriban van-e?
    Sosem probáltam még,de van egy olyan gyanúm,hogy Gyékényesen valami ütősebb
    anyagú,összetételű bogyóra van szükség ahhoz,hogy oda csalja a halakat,persze Marpetnek van igaza,előbb megkell keresni őket!:-))

    Szevasztok!

    Misó

    37 nap és.......:-)))
  • Sziasztok!

    Marpet!
    Igen a B szektorban csücsültem, de a sziget elé, a szektortól kb. 150-160m re volt behúzva a szerelés az amúr is ott jött, de pontyot csak a szélében tudtam fogni.

    Jeszy!
    A Nash bojli friss volt, két hete hozták. Direkt megvártam a friss szállítást.
    A Gigant bojliról meg csak annyit, hogy tavaly találtam rá, de csak most gyékényesen probáltam ki. Nem voltam túl türelmes, két napot kapott csak, mivel nem volt rá kapás, lecseréltem más csalira. Viszont most jöttem haza az egyesületi tóról, és 36 óra alatt hat kapásom volt,-egy boton- amiből négyet tudtam megszákolni. 2,8-3,6-4 és 6,5 kilósak voltak,ez szerintem nem rossz. Én három fajta izt ismerek belőle: rákost, kagylóst és halas-barackost. A rákost próbáltam most ki és ezt 3D halas dippbe mártogattam. Nálunk még nem nagyon ismerik a halak a bojlit, csak ketten-hárman horgászunk vele.

    Üdv:

    Sebestyén
  • Szia Marpet !
    Jól beszélsz, teljesen igazad van mindenben, de...
    Valószínűleg nem vagyok annyira elszánt, no meg a családomat sem hagyom magukra a nyaralóban, ezért vackolok be a stégre... Belátom, tökéletesen osztom a véleményedet, hogy a háborítatlanabb vízben nagyobb eséllyel találhatóak a nagyobbak, de nekem erős víziszonyom van, ami eleve kizáró tényező a csónakos, szigeti pecára. A kényelmet is szeretem és a már említett családi háttér sem elhanyagolható.. Így marad a stég előtti terep és a remény, mert ugye, az hal meg utoljára...
    Augusztusban várunk ( igaz , valójában Te vagy ott otthon, de mégis ) az ad hoc találkozóra !
    Üdv:
    Jeszy

    ...40 nap még, ugye Misó ?
  • Üdv mindenkinek!

    Sebőcének én is gratulálok a fogásokhoz!

    Szeretnék egy jó tanácsot adni azoknak akik ezután jönnek Gyékényesre,és nagy halakra vágynak!
    Az igazi horgász 5napból 3-at a halak megkeresésére fordít,kettőt pedig a kifogásukra.
    Mégegyszer elmondom,aki rendelkezik radarral,térképezze fel a nagy sziget és kis sziget környékét,kerese meg a halakat a mélyben,figyelje meg a mozgásukat,keressen egy 6-8m-es padot,etesse meg 3 nap és tuti hogy megfogja álmai halát.Persze tuti az sehol sincs,de esélye sokkal nagyobb,mint kinnt a B szektorban csücsülve.Ez főként a nyári meleg vízre vonatkozik.
    Ez nem azt jelenti,hogy kinnt a part közelében ne jöhetne meg a hal.Ha megnézitek a nagy pontyok képeit,láthatjátok,hogy a zöme a szigeten készült.
    Persze ez egy jótanács,mindenki másképp csinálja./én is,ezért volt csak 18 kg a legnagyobb halam/

    Na sok szerencsét,mindenkit szeretettel várunk ezen a mesés helyen!

    Csao Marpet!
  • Csodálkozom, hogy a NASH-re sem jött meg... Az idei ízekből vittél vagy a tavalyiakból ?? A Gigantról még nem hallottam semmi jót (sem).
    Akkor nyomjuk a magokat ( is)..
    Ezért jó, hogy mindenki beszámol , mert az utánuk érkezők már rendelkeznek néhány tapasztalattal...
    Köszönjük !
    Üdv:
    Jeszy
  • Halihó!

    Gratulálok a fogásaidhoz Sebőce!:-)Bizom abban,hogy nekünk is sikerül kifárasztani néhány halat,és marad a cucc:-))))


    Szevasztok!

    Misó

    már csak 40 nap :-)
  • Sziasztok!
    Gratula tőlem is Sebőce.Ezek szerint azért akkor vannak halak,csak nagy szerencse,figyelem meg próbálkozás kell hozzá,hogy megfogja az ember,vagy leglább lásson valamit.
    Lehet már csak a mi botjaink ugranak majd aug végén,mert eddig mindenki úgy jön vissza,hogy azért zsákmányolt valamit.:)

    Üdv:Szusy
  • Sziasztok!

    A B10-es szektor 6-os házában voltam, nagyon jó a ház.
    A stég mellett közvetlen van egy kb. 30 méteres nádas, ami előtt sekély víz van.(1-2m)
    Egész éjjel itt locsogtak a halak, este láttam nagy amúrt, és reggel tíz kilósnál nagyobb pontyokat a sekélyben. De a csalit nem vették fel. :-(
    De még nincs vége az évnek....

    A Gigant halas-barackos és rákos bojlija volt fenn két napon keresztül.(tudom ez nem sok) Illetve a Nash gyümölcsöse, minden bojli dippezve és pellettel kiegészítve.

    Üdv:

    Sebestyén
  • Szia Sebőce !
    Ne csüggedj, lesz ez még így se... Sokan, sok helyen jártak már hasonlóan , a horgászat már csak ilyen. Főleg egy ekkora vízterületen nehezebb "gyors" sikert elérni.
    Mindenesetre gratulálok, a fotóra kíváncsian várok !
    Csodálkozom, hogy a bojlira semmiféle érdeklődést nem mutattak !
    Ja, engem is érdekelne, hogy melyik az a rész, ahol a partközelben jelentkeztek a reggeli pontyok !
    Még annyi kérdésem van, hogy milyen gyári golyókat vittél ?
    Üdv:
    Jeszy
  • Szia Sebőce!

    Elöször is gratulálok, hogy sikerült megőrizned a szerelésedet az ilyen hiénáktól mint én is. Másodrészt az ötös amúrhoz és a potykákhoz. Melyik részen voltál Te - ne haragudj nincs kedvem visszalapozni -, hogy a part mentén reggel és este lehetett pontyot fogni, mert nekem nem sikerült matchel és feederel sem, keszeg és kárász kapáson kivül semmit sem abszolválni.


    Csaba
  • Sziasztok!

    Hazaérkezvén az érzéseim felemások, de bánat azért nincsen...
    Ja és a botjaim is a tulajdonomban maradnak...:-)))
    Az egy hét alatt voltak: kapástalan napok,(három is), megnem akadt kapások, szákolás előtt lemaradt ponty, szákomból meglovasított vagy visszaengedett(???) ponty.(kb:2 kg)
    Ja, és a túra útolsó előtti napján bejelentkezett egy ötös amúr is a horgomra.(képet küldöm).
    Csalik közül a fűzött kukorica és a tgrismogyoró vált be. Bojlira, pelletre rá sem szagoltak, de gyáriak voltak.:-(
    A part előtt, reggel-este bárki foghat két-három kilós pontyot, mindig volt kapás.

    Most ennyi....
    Kérdés? (biztossan lesz):-)))

    Üdv:
    Sebestyén
  • Szevasz Misó ! Akkor jó éjt !
    De tényleg agyaljunk, nehogy ott vakarózzunk...
    Én is lépek !
    Jeszy
  • Ebben igazad van:-))felszoktam irni én is mindent,az a biztos:-)
    Elmegyek alszom me szét vagyok csúszva:-)

    Szevasz Jeszy!

    Szevasztok!

    Misó
  • Lesz annyi mixünk, meg hozzávalónk, hogy tudunk csinálni frisset is, főleg, ha már tudjuk, mit húznak !
    Mindenesetre erősen dokumentálunk, oké? Egyébként én rendszeresen szoktam...
    Jeszy
  • Szerintem elég!:-)

    Ha a botok számát szorzom napokkal,és osztom a cuccost,akkor ebből maradnia kel!
    Bár ha nagyobb szorást alakítunk ki,vagy többet mint amennyi bot akkor lehet,hogy gáz:-)))))))))

    Misó
  • Azt a mindenét ! Akkor ideje végiggondolni, miből mennyit és persze milyent !!
    Bojliból szerinted elég lesz 30 kiló? Meg magokból is kb. ennyi ? Meg egy kis pellet, meg mixek, aromák a jobbakból ??
    Vélemény ?
    Jeszy
  • Szevasztok!

    Magamévá tenni??!!??má megin a szex:-))))))))

    Bakker!Valóban lemaradt,na mingyá:


    már csak 42 nap :-)

    Misó
  • Ezt a jó idő, jó hely, szerencse triót magadévá tehetnéd tartósan, mondjuk augusztus végéig ( legalább ) ! Nem jönnének rosszul ....
    Elfelejtetted írni, hogy még hány nap !!! Lécci, ne kelljen már szólni !!
    :-)))
    Jeszy
  • Szevasztok!


    Kösz Jeszy,jokor voltam jó helyen,és persze egy nagy adag szerencse:-))))

    Misó
  • Jeszy!

    Pedig ennyi idős korra ha nem sikerült már elsajátítani az alapokat, akkor erre már nem sok esélyed van. De írd meg nem olyan frappánsan, én pedig majd végleges eladható formába öntöm. Tudod nem gáz ez részedről, bár gondolom néha kényelmetlen lehet.

    Csaba
  • Gumikacsának !
    Misókám, itt is gratulálok, örülök, hogy végre beindulsz !
    Szusynak ! Köszönöm, öregem... Szerintem már palackozzák azt az innivalót,amit hamarosan megiszunk !
    Csabának! Próbálnék frappáns lenni, de megfelelő alap nélkül - sajnos - még nekem sem megy...
    Üdv mindenfelé !!
    Jeszy
  • Szia Csaba!

    A hétvégét a Madarász tavon töltöttem,(Moraholomtól kb 5 km)péntek éjszaka nem sikerűlt halat fognom,de reggel csalit váltottam,kukoricárol bojlira.Szombat délelőtt sikerült fognom 2 db 3 kg fölöttit,majd délután egy 2 kilósat.Vártam az estét,az egyik szereléken ízt váltottam,meglett az eredménye 8 db potyekot sikerűlt kivarázsolni a vizből 4 kilónál mind nagyobb volt,de egysem érte el az 5 kilót a 8 db hal 35 kilót nyomot.Nem fogtam igazán nagy halakat,de nagyon élveztem a pecát.

    Igen én szoktam a kukoricát is izesíteni,gyártok külömböző házi dippeket és abba beleteszek néhány szemet,amit csalizásra használok.

    Misó
  • Szia Csaba!
    Nem Jeszy vagyok,de szerintem nincs semmi ilyenre példa,márhogy Jeszy gyűjtögetne.:)Ha akar,tud Ő reagálni azonnal,de amúgy meg majd közös italozás,azt mán nincs is ok semmi aggódalomra.Nem?:)
    Amúgy télleg nagy itt a csend megint,de hát nincs mondanivalója mindenkinek minden nap,néha pihenni is kell,meg gondolatokat rendezgetni.
    Üdv:Szusy

Kedves lárogató!

Úgy tűnik, új vagy itt. Kattints az egyik gombra, a belépéshez!