A Gyékényes és Vidéke Lokomotiv Horgászegyesület fóruma.
  • Köszönöm válaszát!

    Még annyit kérdeznék, hogy ez esetben, akkor tagság+állami jegy mennyibe kerülne együtt?

    (fogási naplóm nincs leadva: mert rég nem voltam az állandó lakcímemen, ahol van, kettő meg sajnos tavaly nem sikerült olyan ill. annyi halat fognom, amit be lehetett volna írni a fogási naplóba)
  • Tisztelt gilmat !

    A bizományosi szerződés 4.pontját írom le, ami ránk nézve kötelező !
    " A bizományos tudomásul veszi, hogy állami horgászjegyet csak annak a személynek adhat ki, aki- a 14.életévét be nem töltött személy kivételével- rendelkezik a halászati hatóság által igazolt horgászvizsgával, vagy az előző évi horgászjegyét bemutatta,
    horgászszervezeti tagságát, és a fogási napló leadását igazolja.
    Külföldi horgásznak hazájában kell horgászvizsgát tenni,amit itt igazolni kell. "

    A fentiek figyelembe vételével kell a tagság is !! Ez a rendelkezés országos érvényü !!
  • BUÉK mindenkinek!

    Tisztelt mogyi44!

    meg szeretném kérdezni, hogy ahhoz, hogy állami jegyet vegyek, vagyis érvényesíttessem az idei évre, mindenképp be kell fizetni a tagsági díjat?

    Előre is köszönet
  • üdv mindenkinek!

    nagyon tetszik a honlap, öröm látni, h sok embernek sikerült megfogni a nagy kagylóshátúakat. én csak egy 40kg busábal büszkélkedhetek, ami nem a rutin inkább a mázli eredménye!

    amit igazán szeretnék mondani kedves horgásztársak, hogy aki most végigmegy a vizpartokon, az láthatja, hogy milyen szép: és mi nem tűnik fel?A SZEMÉT!igen, nemrég nagy mennyiségű szemetet szedtünk össze(kivéve a saját horgászhelyet),amit főleg a turisták hagytak ott 70-30%-ban. ami azt jelenti, hogy sok horgász nem tisztelve sem a környezetet sem az idelátogató idegen horgászokat, máris rossz képet fest rólunk.
    Senkit nem akarok bántani vagy az egekig magasztalni, de figyeljünk oda és ügyeljünk, hogy ez a ritka szép környezet ne szemétlerakó legyen!Őrizzük meg valódi szépségeit, értékeit. Igazából a turistákkal nem tudunk mit kezdeni, erkölcsi etikai normáikat megváltoztatni. De aki horgászni jön le, nem hiszem hogy nehéz lenne hazavinni, vagy legalább egy közös neilonzacsiba rakni a szemetet, és nem a négy égtáj felé szanaszét dobálni. Az ilyeneknek javaslom, egyszer probálják ezeket a gazból meg tüskés dzsumbujból kiszedegetni egyesével... nem kellemes.

    mégegyszer sok sikert a következő évre és görbüljenek a botok!
  • Gratulálok a csapatnak a honlap elindításához, sok sikert, és főleg sok képet a nagy fogásokról.
    Üdv : zaz
  • Jeszy !

    A kért eset kivizsgálása nem olyan téma,hogy leírhatom közszemlére,de nagyon szívesen megosztom ha telefonon felhív/mobil, a honlapon megtalálható/ vagy e-mailt küld,melyre válaszolni tudok.

    Üdv.MI
  • Üdvözletem Mindenkinek!
    Olvasva Bojlis sorait, bennem is felelevenedtek a gyékényesi emlékek. Szinte ugyanezt a pályát futom be ott , mint bojlis, kivéve, hogy én mindig nyaralóban lakok és nem fogtam még ekkora csodát, de nem adom fel!
    Még én sem hallottam olyanról, hogy egy hal infarktusban elpusztul, de mindenesetre érdekes és elgondolkodtató !
    Mégegyszer gratulálok az életed halához!
    MI-től kérdezem, hogy a fenntebb említett eset ( Vigo ) kivizsgálása milyen stádiumban van és , amennyiben publikus, szeretnék hallani is róla.
    Továbbá a friss infókat kérném a fogásokról és a beszámolókról a vízzel kapcsolatban.
    Köszönöm.
    Üdv.
    Jeszy
  • T. Bojlis !

    Örülök,hogy rátalált a honlapunkra , nagyon értékes hozzászólását köszönöm és kérem,hogy horgászköreiben népszerüsitse a lapunkat és vízünket. Ha kérdése merül fel, itt választ kaphat rá. Itt jegyzem meg,hogy az éves telepítés 13-án lesz./nov./

    Üdv:MI
  • Sziasztok!

    Nagyon örülök,hogy ráleltem erre az oldalra és gyorsan regisztráltam is!!!
    Én 2004 óta "járok" Gyékényesre horgászni ami pontosan azt jelenti,hogy 3-szor voltam egy hetet a nyári időszakban!
    Az első évben azaz 2004-ben amikor még nem ismertük a vizet nagyszigeten voltunk a
    kotróhajókkal szembeni nagy nyárfa(asszem) alatt.Egy barátommal indultunk neki a nagy túrának Budapestről!Amikor megláttuk a vizet nem hittük el,hogy Magyarországon
    van ilyen víz ami ilyen tiszta,gyönyörű látvány fogadott minket!!
    A táborhely kialakítása után letettük a bójákat ahova vártuk a kapitális halakat!
    Radarozás után sikerült két elég jó helyet találnunk(akkor még nem volt saját a radar mára sikerült egyet beszereznünk)!
    Az első éjszaka után semmi mozgás nem volt de hát akkor még nem is vártunk semmit:))))
    A második nap aztán lassu és maszatolós kapás volt az egyik botomon!!
    Bevágás nagyon nem történhatatt mert az én állványom pont a fa alatt volt és nehéz lett volna utána leráncigálni a botot a fáról ha nagyon bevágok!!
    Megemeltem a botot és akkor még nem nagyon éreztem semmit de azért a barátommal csónakba szálltunk és irány a nyilt víz!!
    Nagy igyekezetünkben a merítőháló a parton maradt:))))
    "Mindegy most már majdcsak lesz valami" alapon a hal fölé érkeztünk és hááát volt is rajta valami.:a fishmeal süllyedő és a halas pop up hóembert egy 21,50-kg os tükörponty vette fel!!Kb 25 perc fárasztás után úgy sikerült beemelni a halpaplanra,hogy a barátom amint meglátta a kristálytiszta vízben a nagy testet egyből a 10 m-es mélységbe vetette magát!!
    Megvan!!!!Kiabáltam és életem legszebb élménye volt(a kisfiam születése után) a kicsit furcsa szákolás után,hogy sikerült a csónakba emelni a gyönyörűséget!!!!
    Életem hala volt!!!
    Ezután jöt a dráma:a halat a parton pontyzsákba tettük amig vártuk Tóni bá(a halőr)érkeztét!! A hal nem bírta és az ottani szakik szerint infarktusban elhalálozott!!Próbáltuk ugymond újraéleszteni a vízben de nem sikerült!!!!Nagyon sajnáltam,nem gondoltam volna ,hogy a halaknál is van ilyen de állítólag van!!Ebben a segítségeteket is kérném ha tudtok segíteni,hogy létezik-e ilyen a halaknál!!
    Szóval e drámai fordulatok után próbáltunk koncentrálni az előttünk lévő 6 napra!!
    Egy mozdításunk nem volt ezek után!!
    Első túránk így ért véget,megfogtam életem legszebb halát de..............szomorú szájízzel tértünk haza! Azt viszont mind a ketten tudtuk,hogy jövőre is itt a helyünk!!
    2005-ös túránkat már kicsit kényelmesebbre vettük és a Tóni bá melletti házat béreltük ki hárman!!
    Nagy halak reményében érkeztünk újra a vízre és "elég" jól sikerült hét!!
    A 7 nap alatt egy 9,80 kg-os pontyot és három 10 és 12 kg közötti amurt sikerült fognunk!!!
    2006???? Hmmm ,háát egy kicsit elkeserített minket!!
    A Poseidon étteremtől nem messzi házat béreltük ki szintén egy hétre,a nagy szigettel szemben!!Radarozás után egy kecsegtető helyet bójáztunk le és jól meg is szórtuk!!(kukorica,pellet,bojli)
    7 nap leforgása alatt egyetlen kapásunk volt, a túra végefele amikor is( a szomszédokkal való összebarátkozás után)kölcsönkértem három szem kb fél éve áztatott kukoricát és azt mertem behúzni az etetésünk mellé!Rászórtam egy fándlival kukoricát és csodák csodájára visítos kapás ért minket reggeli közben!!
    A lényeg viszont,hogy amire odaértem és bevágtam már csak nevetett rajtam az a "valami"ami egy kis életet adott nekünk így a túra végére!!!
    Nem sikerült fogni semmit de azért a szívembe zártam a helyet és ki tudja,remélem 2007-ben is lesz szerencsém a gyékényesi nagy pontyok ill amúrok riogatásához!!
    Nagyjából ennyi a történetem,remélem nem untattam vele senkit,ha igen akkor nyugodtan lépjetek át "rajtam",azért nekem nagyon jó volt leírni-e pár sort és visszeemlékezni a felejthetetlen napokra amit Gyékényesen töltöttünk!!
    Mindenkinek jó fogást kívánok és azt,hogy aki még nem tette meg szakítson rá időt és menjen el ebbe a horvát határmenti paradicsomba!!!
    Sziasztok
    Csati a bojlis
  • Üdvzlet mindenkinek!

    Urak ( és hölgyek ), érdeklődöm, hogy van-e valami fejlemény ? Amúgy a vízen történik-e valami figyelemre méltó esemény ? Nem szeretem a csendet, törje meg legyenszíves valaki!
    Kösz.
    Jeszy
  • T. Mogyi és Jesszy

    Ahogy igértem " privátban " folytatom tovább .

    Üdv mindenkinek .
  • T. vigo
    A fórumba beirt hozzászólásához kettős érzés játszódik le bennem. Itt ezeket az érzéseket nem akarom leírni,mert nem közszemlére valók. Én nagyon jól ismerem az embereket, hisz 40 évig amig nem mentem nyugdíjba vezető beosztásba voltam. De ezt mellőzzük,majd szóban. Nemtudom ismeri-e azt az érzést amikor mindenki barát,mindenki szóban segíteni akar,de ha jön a munka a tennivaló,akkor magadra maradsz a gondjaiddal. Sajnos a hazai jogrendszer nem a becsületeseknek van kitalálva ! Ha megfogod a hálóst ezer egy bizonyítékot kell felmutatni ellene,de ha nincs kettő tanud arra,hogy ö rakta le a hálót és amikor felvette akkor is,mert könnyen hivatkozik arra,hogy találta. De idáig el sem jutunk,mert nincs a környéken olyan két ember aki a bíróságon tanuskodni fog. A bejelentő még a nevét sem mondja meg,ha telefonon netán értesít. Áprilisban én megfogtam két főrabsicot,de csak 15000 Ft-ot kaptak fejenként büntetést. A halasítás hamarosan meglesz, én az időpontot is tudom.
    Értesíteni fogjuk előtte a horgászokat,hogy többen is legyenek ott. De ettől függetlenül is mindig szárnyra kap olyan mese,amitől az ember haja az égnek áll.
    Pl: Az ellenőrzéseim során ujságoltam,hogy mennyi halat tudunk venni,mire a válasz,csak ennyit ! / Van egy közmondás nem én találtam ki... Van akinek a Sz..... sem elég büdös./ És ezeknek nehéz eleget tenni. Én az idén is két pályázatot megirtam és mindkettővel nyertem egy kis pénzt,amin plussz halat tudunk venni. Aki irt már pályázatot az nagyon jól tudja,hogy nagyon macerás megirni.
    Az adataim a honlapon megvannak,minden e-mail hozzám jön be. Igy várom a történeteket./a nagysziget melyik felén volt ? / Én félszavakól is érteni fogom.

    jeszynek ! köszönöm a hozzászólását.

    Üdvözlettel MI.
  • Szia Jeszy .

    Természetesen állok elébe ! Miután megkeresett a Mogyorósi Úr @-mailban el fogom neki küldeni az infókat .

    De egyuttal szeretnék érdeklődni MI-től , hogy pontosan mikor lesz a telepítés ?
    Mert ha szükséges és ha össze tudom egyeztetni a munkámmal akkor lemegyek segíteni és szivesen vigyázok a halakra az első éjszaka , hogy ne hállózák ki öket amíg kimennek a kis öbölből . Meg amúgy is kiváncsi vagyok a telepítésre , mivel még nem vettem benne részt soha .

    Üdv és Jó éjt mindenkinek .
  • Üdvözlet mindenkinek, szia Vigo!

    Olvasom írásod és nem kellett nagy képzelőerő, hogy megértsem a leírtakat. Rögtön kimondom, hibáztatlak azért, mert egyértelmű helyzetben nem reagáltál haladéktalanul. Az ilyen gané viselkedésnek, mint aminek szemtanúja voltál, és a bizonyíték is rendelkezésre állt csak az a gyógyszere, hogy azonnal a tetthelyen fogják meg az elkövetőt. Így utólag sajnos, csak magadnak okozol vele fejfájást, mert még az is ellened fordulhat, akit meggyanúsítasz.
    Nyilvánvaló, hogy egy ekkora vízfelületet állami pénzből és viszonylag szerény bevételekből állandóan őrizni nehéz. Ezért kell, hogy mi horgászok segítsük a becsületes(!) halőrök munkáját. Rögtön megragadom az alkalmat és felkérem MI-t, hogy írja bele a fórumba elérhetőségét vagy az ilyen esetben bizalommal és intézkedési jogkörrel ellátott, azonnal felhívható személyét!
    Tudom, hogy a horgászszerencsén múlik legtöbbször, hogy mit sikerül fogni, de az olyan horgászok, mint én is joggal háborodnak fel és nyílik ki a bicska a zsebében az ilyen esetek kapcsán. Évente egyszer jutok el oda, több hétig készülök, szervezek , nem kevés pénzt feláldozok a pihenésre és a hobbimra és akkor pár jellemtelen elem aljas módon saját, önös érdekből, nyereségvágyból elrontja a szórakozásomat! Lerabolt vizet (sajnos) találok a közelben is !
    Mindazonáltal a tó nagyon szép, nagyon szeretem és fogok is járni ezután is. Tudom, hogy van benne "még" sok kapitális hal, de ha nem teszünk érte, hogy megmaradjon ilyennek, akkor pár év múlva mit fogunk csinálni?
    Vigo kérem és várom Tőled, hogy ha mondtál á-t, akkor mondj b-t is és MI-től, hogy utánajárjon a dolognak és a dolog súlyának megfelelően intézkedni szíveskedjen!
    Kíváncsian várom a fejleményeket.
    Üdv mindenkinek:
    Jeszy
  • Üdv minden pecásnak !
    Röviden magamról annyit , hogy Budapesti vagyok és idén kezdtem elég sokat lejárni Gyékényesre . Nagy csodálója vagyok a tónak és a vendégszerető helybelieknek .

    Na , de most durrrr bele a közepébe ! : Ugye mint minden MOHOSZ vizen sajnos itt is rendesen megy a hal rablás . Legutolsó rossz élményem e hó 21 - én korán reggel kukerral sajnos azt kellett végig néznem ahogy az egyik önkéntes halőr ( akit még nyáron ismertem meg " látásból " ) nagyon jól együtt tudott müködni a rabsiccal a nagy sziget csücskén . :((((( . Ezen kivül még nagyon sok történet van ( telepítés !? , halőr elviszi a ponytokat lemérni !? , na meg egy két pecásról nem is beszélve , stb ) , de ezekbe inkább annyira nem mennék bele mert személyesen nem voltam ott és nem láttam .

    Ezt nem azért irtam le , hogy rontsam a szép Gyékényesi vizek eddig is jól megcsorbított jóhírét , hanem hátha végre kicsit jobban odafigyelnek rá !!! Mivel ugyebár semmi sem tart örökké és egyszer kifogynak belőle a szép halak és nem csak a pontyról beszélek !!!!
    És akkor már csak a telepített " Tescós" pontyok maradnak :(

    Mindenkinek további kellemes napot kívánok !
  • Tisztelt Mogyorósi úr!

    Nagyon köszönöm válaszát.
    Jó hír, h nem kell engedély már a Baráka tóra. Régeebben párszor én is meglátogattam, és sajnálattal tapasztaltam, hogy aktív hálós tevékenység zajlott.

    Akkor még nem voltak benne fsügik.
    Majd jövőre ránézek, hátha tavasszal el lehet csípni közülük egy-kettőt.

    Inkább a közúti 2-esbe kéne tenni őket.... nem élték túl a szállítást?!...kár, pedig ennél közelebbről nem lehetne nagyon szerezni. Esetleg autóban, nagy zárt vödörben, de ki az aki ezt megcsinálja (jövőre nekem egy próbátmegér)...mindenesetre jó tudni, hogy próbálkoztak vele. Egyébként hogy sikerült megfogni őket? Ott kapnak bátrabban?
  • Tisztelt Gilmat ! Mivel az egyesületnek van saját honlapja, igy itt válaszolok a kérdésére.

    Igen van feketesügér a Barákában, én is láttam többet is. Szerettük volna a nagyvizbe áttelepíteni,de nem élték túl a szállítást.

    A Baráka az egyesületé volt,de mi lemondtun róla,mivel a víz őrzését nem tudtuk megoldani. Több esetben lehálózták a vizet és a Dráva szintje is hol behozta a halat ,majd elvitte. Mivel a privatizálás óta a vizekért fizetni kell, igy nem tartottunk rá igényt.
    A víz jelenleg szabad. Engedély nem kell rá.

    Üdv:MI
  • Ahoj!

    Mi van emberek? Se horgász, se hal, se semmi? Eltelt egy hét és maximális csend van az oldalon! Törjük meg! Van valaki, történik valami Gyékényesen? Érdekelne.
    Üdvözlök mindenkit!Jeszy
  • Üdvözlet!

    Köszönöm válaszát, kedves MI, az éves jegyet minden bizonnyal meg fogom venni. ( Remélem az engedélyemet addig nem veszik el?! )
    A helyszíntilletőenúgy gondolom, hogy nem változtatok rajta, bár belátom biztosan van ennél nagyobb fogási eséllyel kecsegtető hely is, de az idei nyaralóban leltünk rá a horgászatot és a családi igényeket is kielégítő kompromisszumrokra.
    Az időpontok valamelyest kötöttek, mert áprilisban lesz a gyermekünk iskolai tavaszi szünete és egyébként is kevés időt töltünk együtt, így jó lenne kellemest a kellemessel összekötni! Azt írja, hogy a halak tavasszal partközelben vannak és ahogy melegszik a környezet, húzódnak amélyebb részekre. Nos, lehet ennek esélye, mondjuk, áprilisban is , nem ?
    Az idén májusban is készültem az egyik barátommal Gy-re, de a barátom végül nem ért rá, így maradtunk itthon, sajnos. El is döntöttem, hogy nem várok máskor másra! Bár igaz, egyedül merszem nekivágni, mert mint már említettem, kb. 50 m-t tudok úszni és azt sem éjszaka, csónakból kiesve, 8-10 m-es vízben, kezemben görcsösen markolva egy drága botot-orsót, esetleg horgomon az életem utolsó és legnagyobb halával! ( milyen híres halottja lennék a tónak...)
    Egyébként a nyaraló tulajának is csak pedzettem, hogy jövőre kétszer tervezzük, de semmi konkrétat nem fixáltunk le.
    Írja, kedves MI /zárójelben/, hogy "az még lehet újabb téma". Nem tudom a megkiabálásról vagy a behordásról van szó.
    A megkiabálás, véleményem szerint, gyarló, hitvány emberi hiba, röviden: irigység.
    Irigység a "vdékire", aki idejön ( nem a mi nyaralónkba, hanem a szomszédéba, annak meg , ugye a tehene is dögöljön meg! ) flancos botokkal, orsókkal, csipogó-villogó kütyükkel, használja a csónakunkat, amivel azt a hülye golyóit beviszi, sőt fog is vele és főleg nagyokat. Persze, tisztelet a kivételnek, ( szerintem a többség kivétel! ) de vannak ilyenek is!
    Tavaly győri barátaimnak egy mókás helyi szomszédjuk előbb a bólyáikat tűntette el, majddamiljaikat vágta el sőt mi több szóban is fenyíteni próbálta őket. Szerencséjére jámbor emberekről van szó, akik csak ritkán jutnak el ilyen vizekre, így nem lett a pofonláda kinyitva! Szóltam Tóninak, aki ( tudomásom szerint ) intézkedett is.
    Az idén 4-5 napos monoton etetés után tudtam meg, egy vasárnapi helyi horgásztól, hogy teljesen rossz helyen horgászok ( a stégünkre szinte merőlegesen, magam előtt kb. 100-150 m-re). Kérdeztem: kiszedjem? ( gondoltam , ha ráér egy-másfél órát, úgyis vagy lesz kapásom, vagy kicserélem és máshova húzok ) Azonnal !!-mondta. Nem is akart ő igazán horgászni, csak jobban esett a pörkölt után a sör, hogy megszívatott egy "jött-mentet". Délután alibiből 3 majd 4 bottal (szabályszerűen!) nekiállt 1-2 órahosszányit pecázni, hogy addig se kelljen a takarításban segítenie a mamának. Megjegyzem, napok múlva a fia ( szerintem ) átjött és egyeztettünk, hogy az új vendégeik merre horgászhatnak? A korrektségre korrektül próbáltam reagálni és adtam valamennyit a főzött magjaimból és megmutattam nekik, hogy melyik a bólyám és melyik oldalára húzzanak be! Teljesen problémamentesen horgásztunk mindnyájan!
    A behordásról az a véleményem, hogy ekkore felületű és ilyen mederviszonyokkal rendelkező tóban elengedhetetlen a csónak használata, ami adja a lehetőséget, hogy nem kell megszakadva, esetenként pontatlanul habosítani a vizet. Az sem mellékes, hogy kevesebb etetéssel és egymást kevésbé zavarva lehet így horgászni!
    Szerintem, a behordás ellehetetlenítése nagyon rossz hatással lenne a horgászok ( főként a bojlisok ) számá illetően.
    Persze, feltételezem, hogy ezen nem akarnak változtatni. Ellenben az elvihető 10 kg-os limitet levinném 5 kg-osra. Aki evett már 10 kg körüli ill. 5 kg alatti halból készült ételt, az tudja, hogy a kisebbnek sokkal nagyobb a kulináris értéke! Arról nem is beszélve, hogy az 5 kilós nem kell a szomszéd tógazdának sem !
    Az előetetéssel kapcsolatban az a helyzet, hogy inkább kiseggelem azt az időt, amíg megjön a hal, de nem tartom szerencsésnek, ha az érkezésem előtt valaki "besegít". Tételezzük fel, hogy a pecótulaj tudja, hogy bojlis vendégei lesznek, kérdésem: megveszi a bojlit meg a tigrismogyorót, stb-t, pont azt a fajtát, úgy elkészítva, ahogy a leendő vendégeinek? Kétlem, hogy utánajár, fizet érte ( jól tudjuk, nem keveset )!?
    Így marad a jól megszokott, savanyított kukorica kilónként 40-ért, vödör számra, amivel ugye, vissza is tértünk a problémánk elejére!
    Hát, ennyi! Jól kiírtam magam, de jól esett !
    Sajnos, ezen a hétvégén peca elmaad, és ami még ennél is gázabb öltönyös buliba ( esküvőre ) megyünk. Elég morcos is vagyok miatta! ( Persze, egyéni szoc.problémám! )
    Mindenesetre mindenkinek kellemes hétvégét, jó pecát kívánok:

  • Jeszynek és Szusynak !

    Az áprilisi horgászást eldönteni én is korainak tartom, mert ki tudja milyen lesz az április jövőre. Érdekességképpen leírok egy kis történetet, ami az idén történt. Tavaly ősz óta rendszeresen kaptam Németországból e-mailt, melyben egy fiatalember kérdezgetett a tóról, a halakról. /magyarul/ Képeket kért és én küldtem is, a vízről és a nagy halakról. Így Ő teljesen megtudott mindent. Megtudtam a szülei magyarok, de Ő már kint született. Március végén írt, hogy április elején a barátjával eljönnek. Én tájékoztattam, hogy nagyon rossz az időpont, mert rossz idő van és a halak sem indultak meg. De Ő hajthatatlan volt és jelezte, hogy szombaton érkeznek. Minden elkövettem, hogy jó helyet válasszanak. Az első sikertelen nap után új helyre kísértük őket, de kapásnak híre-hamva sem volt. A harmadik nap este 21 órakor mobilon felhívtak, hogy bejöhetnek e hozzám tisztálkodni, mert elindulnak haza.
    Természetesen megengedtem nekik és búcsúzáskor megígértem, hogy a hiányzó napokat majd legközelebb lehorgászhatják. /hetijegyet vettek/ Szeptemberben újra eljöttek, már hárman szintén egy hétre. A kisszigetre vittem be Őket, mert épp üres volt. Az első éjszaka két kapásuk volt, de mindkettő szakított. A következő éjszaka már volt egy 12 kg-os és egy 10 kg-os ponty. A következő napokban is szépen fogtak. Távozáskor bejelentették, hogy jövőre két hétre jönnek és éves engedély váltanak. /Christian és társai, képtárban/ Hát ilyen volt az idei április ! Az időjárás késett legalább egy hónapot.
    De megjegyzem én nagyon jól emlékezem azokra a februári és márciusi hónapokra, amikor mindenki a vasútparton horgászott, mert annyira ment a hal.
    Az igazi horgászás nem a házak előtt történik, mert nem mindenik tulajdonos etet be a vendégek előtt, mondva azt, hogy a horgászok úgyis etetnek. De nézzük, hogy is van ez ? Ma horgászok vannak az épületbe, holnap nászutasok jönnek, utánuk bulizó fiatalok bérlik a házat, majd ismét horgászok jönnek. Ki etetett ezekben az időszakokban, ugye senki sem. Nincs is kapás. Legalább egy két hét szükséges a halak odacsábításához. A vízen van egy két ember aki a vendég előtt beetet, igy etetett helyre érkeznek. Fognak is szépen.
    Én még aktiv horgász voltam ha egy napot kihagytam az etetésből úgy két három napig nem volt kapásom. Ez nagy víz a halak eloszlanak. Tavasszal a partközelbe jönnek, majd az idő múlásával mennek a mélybe. Én nyáron és Ősz elején már csónakból lehorgonyozva úszós bottal horgásztam, megkeresve a kotró közepén húzódó púpokat. Akkor még nem volt bojlizás és nagyon megkiabálták azt a horgász aki bevitte a horgot. /Ez lehet majd egy újabb téma./
    Jeszy ha jövőre eljön előtte váltsunk levelet, talán tudok segíteni a hely kiválasztásában. Megjegyzem azért az idén is fogtak szép halakat a házak előtt ! Érdemes legalább két hétre jönni és éves jegyet kell váltani, mert 10 napijegy árából éves jegyet lehet venni. Feltétele, hogy valahol tagnak kell lenni és érvényes állami jegynek is meg kell lenni. Az OHR van érvényben kiegészítve a 10 kg feletti ponty elvitelének tilalmával.
    Üi : Tegnap motorcsónakkal körbejártuk a vízet és több cseh és osztrák horgásszal találkoztam. Panaszkodtak, hogy három napja nem volt kapásuk, de előtte szépen fogtak, majd elküldik a képeket. Most a júliusi fogásokat adták oda, a képtárba fel lett rakva.

    Üdv. mindenkinek: MI
  • Sziasztok!

    Sziszinek: általában minden lehetőséget kihasználok - úgy dőben, mint vízben - a horgászatra. Amikor tehetem, nagy, természetes vizekre járok. Bojlizni próbálok már '97 nyara óta. Eleinte Búzásvölgyre jártam sokat - itt kezdtem és itt értek igazán nagy bojlis sikerek ( nem elsősorban a halak nagyságát illetően ) sőt itt ismerkedtem meg az első " nagy bojlis sporikkal " - aztán jobban belenyúltam, úgyértem felszerelésileg és érdekelt, hogy milyen eredményeim lennének idegen vizeken. Sajnos nem úgy jött össze, ahogy elképzeltem. A "nagyokkal" többször voltam Háromfán, Merenyén, Szálkán, Atkán, Kákafokon, Szeliden, Gyékényesen, szóval jóhírű nagy vizeken. A siker azonban rendre elkerült, de legalábbis nem volt arányban a belefektetett energiámmal és persze a ráfordított anyagiakkal sem. Röhejes, de igazi nagy halakat ( ami az én szerény értékítéletemben 6-8kg fölötti ponty, amur ) általában kisebb hírű vízben sikerült elejteni és - természetesen - visszaengedni. Ilyen víz pl. Domoszló, ahol nagyon szép, eredményes heteket töltöttem el. A legnagyobb 13-14 kg-os ( az akkori rugós mérlegem nem volt precíz, sajnos ) pontyomat például egy Pécs alatti tórendszerben ( amik kb. egyenként 3-4 hektárosak ) Tengeri nevű falu szélén fogtam ki, a tetejében nem is bojlival. Utána kipróbáltam, hogy milyen bojlit tudok csinálni és milyen eredmény tudok vele elérni. Az első 1,50 kg saját bojlim nem várt halmennyiséget hozott Búzásvölgyön és ettől kezdve pénzt, időt nem ismerve gyártottam az eszementnél eszementebb ízű, drágábbnál beszerezhetetlenebb alapanyagokból, amik idővel megint nem lettek eredményesebbek, mint mondjuk egy jobb gyári. A végső lökés az volt, amikor eldaráltam két ujjamat bojli készítése közben, azóta csak jobb gyáriakkal dolgozok. Ami a helyeket illeti a nagy vizek közül Gyékényes úgy érzem az első találkozásunk óta belopta magát a szívembe, így nem hagynék ki egy évet sem, hogy ne üljek ott valamelyik stégén. Bojlizni járok még Szelidre, Domoszlóra továbbra is. Így ősszel és tavasszal pedig rendszeresen a Duna a "szerelmem". Sokszor egy tétlenebb délután is robogok a kövezésre, ami hozzám 50 km-re van. Ott aztán várom a márnák, paducok, dévérek, jászok és mások érkezését.
    Szusynak: a hétvége nekem sem jött be korán reggeltől estig két helyszínen csak a géb jött, semmi komolyabb, pedig nagyon akartam.
    Mogyi44nek: jövőre szeretnék kétszer is ellátogatni Önökhöz. Egyszer áprilisban egyszer pedig augusztusban. Azon gondolkodom, hogy mivel napijegyből 15-20 napra már kell annyi, amennyiből bőven kifutná egy éves jegy, ezért kérdésem: milyen feltételekkel vehetnék jövőre egész évre szóló területi jegyet és mennyi hal fogható vele, egyáltalán van-e korlátozva az éves mennyiség? Persze, nem mintha az a veszély fenyegetne, hogy bármilyen limitet megközelíthetnék, csak szeretnék tisztában lenni vele.
    Na, jól kiírtam magam ismét. Mindenkinek jó hetet kívánok:
    JeszySziasztok!

  • Üdv Jeszy bácsi!
    Nem akarlak lelombozni,de szerintem ne vállald be az áprilisi túrát!
    Mi idén lent voltunk májusban,direkt próbáltuk kivárni a melegedő vizet,de még ez is korai volt.Persze ha nagyon menni akarsz úgyis mész,csak jelzem hogy az ötlet bennünk is felmerült,de rendesen be is fürödtünk vele.Még keszeget sem lehetett fogni.Sőt sok partmenti házba,akik gondolom kicsivel rutinosabbak,még az első tavaszi takarítást sem csinálták meg,minden úgy volt szinte mint télen.
    Hiába hogy van sekélyebb rész,egyszerűen nem akar melegedni és megindulni.
    De szívesen veszem Mogyorósi Úr hozzászólását is majd ehhez a történethez.
    Jó peccantást mindenkinek valamilyen vizen!
    SzusyÜdv Jeszy bácsi!

    Szusy

  • Hello emberek!
    Gratula tőlem is Sziszi a 13-as szép jószághoz.
    Nem nézek fel ide a hétvége miatt,aztán megszaporodnak a beírások,pedig már azt hittem kihal a forum.
    Lassan lehül már itt is a víz,aztán beáll a tél és el kell tenni a cájgokat a szegre.:(
    Nem ide tartozik szorosan,de hétvégén voltam a Dunán,nagyon gyenge eresztés volt,pedig tökéletes volt az időjárás.Ösz eredmény 1db dévér,igaz 2kg volt.
    Várjuk még a beszámolókat és az élményeket.
    Üdvözlet:Szusy
  • Jeszy! Tovbbi rèszletekèrtèrt írj nyugodtan! Te hol horgászol általában?

  • Szia jeszy!
    Köszönöm hozzászòlásod. Ez a vìz erõsen hínaras jellegû ezèrt mi az amúr horgászatát helyeztük elõnybe. Az etetèsnèl ès a csalizásnál is szemes takarmányt alkalmazunk. Etetèsnèl a hínárfalak melletti tisztásokat horgásszuk meg. Csalinak többfèle ìzesìtèsû kukorcát hasznáunk, melyet általában lebegtetünk. A vizen a csónak használata megengedett. A kèszsèget is így visszük az etetèsre.
  • Ja, persze! Fogadd, természetesen, legőszintébb gratulációmat! A fotó láttán nem kis piskóta !
    Jeszy
  • Szia Sziszi!
    Szívesen olvasnék a fogás részleteiről is, mivel csaliztál, miért partról fárasztottál ( úgy vettem ki , hogy nem csónakból tetted ), ha pedig nem használható csónak vagy nincs lehetőséged a használatára, akkor hogy etetsz. Egyáltalán milyen távolságra etetsz és milyen rendszerességgel. Ha nem titok a felszerelésedről is írhatsz néhány sort. Engem érdekelne. Köszönöm:
    Jeszy
  • 2006.10.03.-án a gyékényesi kiskavicsbányán-hinarason- horgásztam másodmagammal. A szeles hajnali csendet 01h 20perckor egy hirtelen erőteljes húzós kapás törte meg. Akasztás után, könnyedén húztam magam felé áldozatom, de a part közelségét érezvén kisebb-nagyobb kitörésekkel nehezítette meg dolgom. A durván 20perces fárasztás után Feri barátom gyors és precíz szákolásának köszönhetően az amur megatta magát! Saccolgatások után a mérleg nyelve 13kg-ig mozdult.
    A rendszeres etetésnek és kitartásunknak köszönhetően, a víz ekkor már több szép példánnyal kecsegetetett bennünket!
    Ezt a vízterületet mindazoknak ajánlom, akik nem szeretik a hosszú kapástalan időszakokat!

    Üdv. sziszi
  • Ahoj!

    Szerettem volna én is 22kg-os és több kisebb hal okozta csendben a vízparton lenni, de nekem sajnos nem sikerült 100 %-osan. Mindesetre gratula Vojaceknek!
    A karakteres tagadásból ítélve félre lettem értve. Nem GPS koordinátákat szeretnék olvasni a fogási naplóban!
    Több helyen is vezetnek ilyen naplót, de véleményem szerint azok nagyok "szárazak". Az ötletemmel inkább a grafomán, unatkozó vagy éppen csak kíváncsi horgászok verbális orgazmusához vezető utat szerettem volna könnyíteni, nyilvánvalóan opcióként és nem kötelező jelleggel. Ha én le tudom írni színesen, akár poénosan az élményeimet, akkor biztos vagyok benne, hogy sokan mások is szívesen megtennék ezt, de minimum jó kedvvel olvasnák mások beszámolóját.
    Más horgászsikerének, remélem más is, az egészséges irigység keretein belül szinte ugyanúgy tudok örülni, mint a sajátomnak, nem beszélve arról, hogy kiküszöbölhető néhány hiba vagy téves elképzelés az adott vízről, az adott halfajról vagy akár a szerelés összetételéről. Továbbá össze lehetne párosítani a kapás időpontját, az időjárásbeli tényezőkkel, a vízviszonyokkal és persze a felkínált csalik eredményességével. Mindemellett egy-néhány fotón a képtárban felrakott halat követni lehetne a fórumos beszámolók alapján, hogy mennyire fejlődik és nem utolsó sorban, hogy még a gyékényesi kavicsbányatóban lakil és nem költöztették el rossz arcok valahova?! Vagy tévedek?
    Tehát a célom egymás és magunk szórakoztatása volt és a fórum színesítése, így ha félreértett volna valaki, akkor megkövetem.
    Mindenkit üdvözlök, külön MI-t és Szusyt!
    Sajnos mennem kell "pecálni"!
    Jeszy
  • Kedves ismerősök ! Tényleg nagy a csend a vízparton, de várok egy- két nagy hal képet, mert itt volt a Vojacsek és fogott 22 kg-os pontyot és több kisebbet is. De ugy tudom más vízeken sem megy a hal, mert többen felhívtak, érdeklődtek a fogásokról és panaszkodtak a saját vízükre. Én a kéréseknek elegettéve készítem a térképet a vízről. Fogási naplót nem csinálunk, kérem a képeket és én felrakom a képtárba.

    Üdv: MI
  • Hi Jeszy!
    El kell hogy keserítselek,asszem az emberek nem tüntetni vannak,csak egyszerűen szomorkodnak otthon.Azt hallottam,hogy nem megy a hal Gyékényesen,akármilyen jó idő is van.Ez a fogási napló jó ötlet,én is szívesen olvasok a sporik eredményeiről,illetve olvasnék ha megosztaná valaki velünk.
    Szóval várjuk hogy feléledjen kicsit ez a nagy csendbe burkolózott fórum.
    Köszi előre is mindenkinek
    Szusy
  • Üdvözlet!

    Nagy a csend uraim, csak nem a tüntetéseken vagyunk? A peca meg hanyagolva?
    Pedig biztosan jön a hal ebben az időjárásban! Szívesen olvasnék már beszámolókat a fogásokról és akár lehetne csinálni egy fogási naplót is, benne az elejtés módszerével, a csalival, a felszerelés leírásával stb.
    Szóval nem indokolt, szerintem ez a csend!!
    Jeszy
  • Bocs, most látom, hogy már nem én "vezetem" a képek rovatot ( sorrendileg ). Sebaj, ez az Adam Vasek sem fogott piskótákat, neki átengedem az "első helyemet".
    Mégegyszer üdv:
    Jeszy
  • Megamúros, gigapontyos üdvözletemet küldöm minden Gyékényes-funnak!
    Hát, ide is eljutottunk, végre! Nem kell órákat telefonálni, elfogadni visszaellenőrizhetetlen félinformációkat a vízről, a helyről, a fogásokról. Főleg, nem kell plusz utat tenni, mondjuk 270 km-ről, hogy megbizonyosodjak mindezekről a saját szememmel! ( remélem!)
    Osztom Szusy barátom véleményét, szerintem is hasznos lenne egy tó térképet felrakni, rajta az összes szektor jelölésével, esetleg az egyes szektoroknál uralkodó vízviszonyokról. Saját tapasztalatomból mondom, hogy nem volt egyszerű 4-5 éve kitalálni, hogy az adott hirdetés milyen horgászkörülményekkel párosul, mindössze a hirdetés feladójának - nyilvánvalóan - abszolút pozitív véleményét tudtam alapul venni! Amikor meg odaértünk, hát...
    No, de nem szabad panaszkodni, amikor egy új kezdeményezés szemtanúi vagyunk. Végre valaki, aki időt, pénzt nem sajnálva a segítségünkre siet. Köszönet ezért Mogyorósi Istvánnak és a segítőinek.
    Mióta megindult a lap, szinte nincs nap, hogy ne nézzek rá ( mondjuk a képek rovatban az első képen lévő horgászra vagyok a legbüszkébb, igaz nem rekord, de nekem ehhez is sok napom és felszerelésem kellett!). Jövőre tudom ( legalábbis bízok hozzá ), hogy nagyobbakkal kerülhetek fel oda.
    Mégegyszer gratulálok és amint tehetem,aktív részese leszek a fórumnak!
    Sok sikert minden gyékényesi horgásznak és várom az eredményekről beszámolókat, beleértve a fogásban használt felszerelésekről, csalikról és a helyszínekről a leírásokat.
    Sporttársi üdvözlettel:
    Jeszy
  • Üdv tőlem is minden pecásnak!

    Hát a haldorádoról szerintem sokan fognak ide látogatni,még az is elképzelhető,hogy sokunk ottani kellemes beszámolói alapján majd pont azok miatt keresik fel az oldalt,majd a vizet is.
    Az biztos,hogy ennél élőbb helyzetjelentés nem is lehetne egy tóról és érdemes lenne minden magára adó tógazdának hasonló oldalakban gondolkodnia,a képtár hatalmas ötlet,aki oda benéz,tutira ellátogat a nagyhalak birodalmába.
    Esetleg lehetne némi konkrét adatot is kitenni a lapra,mondjuk egyes tórészek vízmélységéről,szektorokról,érdemes tudnivalókról.Talán a halak fogásának helyszíneit is be lehetne kategorizálni!Igaz ezzel lehet pont a horgászat veszik el,ha mindenki mindent egy kattintással megtud,anélkül hogy valaha is lett volna a tónál,de hát halradart is sokan használnak,szóval esetleg meg lehet a későbbiekben gondolni.
    Én 2 alkalommal jártam a tavon,első alkalommal fogtam ottani 9 kg-os pontyomat,kisebb amuromat,valamint társaim zsákmányoltak 2 db harcsát is.Ja és mindemellett szomszédaink szákoltak nagy süllőt,ami bizonyította a halfauna sokszínűségét.A második látogatásunk nem volt ilyen jó fogását tekintve,de nem bánkódunk,és fogunk még menni mindenképp,persze nem 2-3 napra,hanem min 7 nap amit érdemes eltölteni ezen a vizen.
    Örülök hogy beajánlották nekem is a vizet 2 éve,most már az egyik kedvenc helyemként említhetem minden olyan horgász számára,aki még nem járt itt.
    Sok sikert minden horgásznak és a tó minden tisztelőjének!
    Szűcs Gábor
  • Üdvözlet Mindenkinek!

    Örülök, hogy elindulhatott ez a fórum, mert annál frissebb információt nem kaphatunk a vízről mint amivel Mogyorósi úr szolgállhat nekünk. Sajnos a Haldorádón több kérdésem is megválaszolatlan maradt a gyékényesi topicban ezért örülök, hogy elindulhat. Ahogy olvastam többünk nyomására.:-)
    Szóval én idén először augusztus végén jártam a víznél és nagyon beleszerettem a helybe. Egy hetet töltöttünk a tó mellet és nagyon jól éreztük magunkat. Igaz csak 1db 9Kg-os amúrt sikerült szákba terelni, viszont segédkeztem egy 9 kilós fogas partra juttatásában.
    A helyiek nagyon segítőkészek és barátságosak voltak. Jövőre biztosan visszatérünk és biztosan nem egy hétre...
    Üdv. Angler Szfvárról.

Kedves lárogató!

Úgy tűnik, új vagy itt. Kattints az egyik gombra, a belépéshez!